Menu

Blog

Nekem ezt jelenti az „Itt vagyok”

Nekem ezt jelenti az „Itt vagyok”

Mint ahogy a bemutatkozóban említettem az „itt vagyok” nagyon fontos mondattá vált számomra. Hónapig volt a fejemben, amíg rájöttem, hogy ez a kicsiny mondat segít nekem valamennyi nehézség megugrásán. Ez alatt nem az élet által elém gördített akadályokra gondolok, hanem a saját magam által teremtett aggodalmakra, kételyekre, merevségre és bizonytalanságra.

10 éve a kommunikációs szakmában dolgozom PR-esként, teljesen elhittem, hogy ez az én utam, ezzel kell foglalkoznom. Ez nem tett boldoggá, de úgy hittem a munka nem is erre való. Aztán jött egy pont, amikor a rengeteg túlórával töltött hónap után egy este egyedül zokogtam otthon, hogy nem így szeretném az életemet tölteni. Ekkor engedtem meg magamnak először a változtatás gondolatát. Már rég tudtam, hogy coachinggal szeretnék foglalkozni, de jó pár évbe került, mire elértem azt a végpontot, hogy valóban tegyek is érte. Ezért cserébe az élet megakadályozott egy olyan munkahellyel, ahol maradt energiám a coaching tanulmányokra és új lehetőségeket fedezhetek fel a PR szakmában.

Az első lépést megtettem, elkezdtem az egyetemet, szorgosan tanultam imádott csoporttársaimmal, el is kezdtem velük együtt az egymáson gyakorlást, de aztán jött a mumus, hogyan segíthetnék bárkinek ilyen kevés tapasztalattal. Ekkor az egyik órán Madai Kriszta segítségével jöttem rá az „itt vagyok” erejére. Ami azt jelenti, hogy:

  • Itt vagyok, segítek.
  • Itt vagyok, minden tudásommal.
  • Itt vagyok, rád koncentrálok.
  • Itt vagyok, a legjobb szándékkal.
  • Itt vagyok, érted.
  • Itt vagyok, veled.

Aztán ez tovább bontakozott a fejemben és rá kell jönnöm, hogy ez nem csak rám igaz, hanem minden kliensre, aki eljön hozzám. Természetesen nekik más a motivációjuk a coaching folyamatban, de a tudatosság, hogy mennyire vagyok jelen az életemben, mennyire én irányítok, az én döntéseim visznek előre, hogyan élem, azok mind az „Itt vagyok” másik oldala. Azaz, hogy a kliensem is kijelenti, hogy „itt vagyok”:

  • Kész vagyok tenni.
  • Kész vagyok elindulni.
  • Kész vagyok ránézni.
  • Kész vagyok megfogalmazni.
  • Kész vagyok kézbe venni.
  • Kész vagyok változtatni.

Ezért lett „Itt vagyok” a coaching vállalkozásom neve, hiszen már a név maga egy kapcsot teremt köztem és a klienseim között. Egy hitvallás, ami körülveszi a folyamatot. Így zárásként csak annyit mondhatok, hogy megérkeztem, itt vagyok.


There is no comment for this post

Closed for Comments